Judith Scott művészete

  Judith Scott és alkotásaJudith Scott 1943-ban született egy ikerpár tagjaként Amerikában. Testvére, Joyce tökéletesen egészséges volt, ám Judith Down-szindrómával, és súlyos hallássérültként jött a világra. A fejlődésben és az igényekben jelentkező különbségek ellenére a szülők igyekeztek egyformán kezelni a testvéreket, ám Judithot hét és fél évesen iskolai oktatásra alkalmatlannak nyilvánították siketsége, és mentális lemaradottsága miatt. A szülőknek nem volt választásuk, ezért lányuk egy szellemileg visszamaradott gyermekeket gondozó intézetbe került. Testvérétől való elválása megviselte Judithot, akinél hamarosan viselkedési problémák jelentkeztek. Kiemelkedően alacsony IQ szintje miatt mindenfajta terápia alól felmentették. A világ bezárult körülötte.

Judith Scott szobor 6

35 évvel később ikertestvére gyámsága alá vette, és Judith hamarosan különböző képzésekre és terápiákra kezdett járni. Így került a Creative Art Growth Centerbe is, ahol festeni kezdett, ám azt hamar elunta. Néhány hónappal később Joyce beíratta őt egy szövő tanfolyamra, ahol hamar kibontakozott a tehetsége: míg a többiek szőttek, és fontak, ő szobrokat kezdett készíteni a fonálból.

Judith Scott alkotás közben

Az olykor ember nagyságú alkotások belsejében másoktól elcsent holmik, és saját tárgyai vannak elrejtve, körbeszőve a változatos színű, különös gonddal kiválasztott fonalakkal. A művek gyakran emlékeztetnek emberi testrészekre, lepkegubókra vagy totemoszlopokra.

Judith Scott szobor 1

Judith 2005-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan alkotott. Ez volt számára az egyetlen út, hogy kapcsolatba lépjen a külvilággal.

Judith Scott szobor 3

Művei az Art Brut piacon a mai napig hihetetlenül kelendőek. 15.000 $ feletti áron kel el egy-egy darab, és szerte a világon – például Párizsban, New Yorkban, Svájcban és Prágában is – megtalálhatóak a nagyobb Art Brut múzeumokban.

Judith Scott kiállításJudith Scott alkotótevékenysége remek példa arra, hogyan képes a művészeti alkotás betölteni a kommunikáció szerepét, és hogyan teheti boldoggá és teljessé bárki életét.

Judith Scott szobor 2

Judith Scott szobor 4

Judith Scott szobor 5

Nektek hogy tetszenek az alkotások?

(Képek forrása: http://judithandjoycescott.com)

Advertisements