Művészetterápiával a rák ellen

Az interneten keresgélve soha nem tudhatja az ember, hol akad majd egy újabb kincsre. Így voltam ezzel tegnap is, amikor a testtudat és a művészetterápia kapcsolatáról kutakodtam. Egy TED-es videóra akadtam, ahol Annise Bullimore, angol családanya, tanácsadó és rák túlélő mesél saját művészetterápiás élményeiről. Hihetetlenül inspiráló videó!

♣ ♣ ♣

Annise teljesen hétköznapi életet élt, amikor váratlanul mellrákot diagnosztizáltak nála. Tökéletesen egészségesnek érezte magát, egészen a kezelések megkezdéséig. A többszörös kemoterápiás- és sugárkezelések mellett sebészeti beavatkozásra is szüksége volt. A több, mint egy évig tartó kálváriát ma élete egyik legmeghatározóbb élményének tartja, és ebben a művészetterápiának igen nagy szerepe van.

aniseA kórház, ahol a kezeléseket kapta saját művészetterápiás csoportot szervezett. Annise szavaiból úgy vettem ki, hogy ez egy nyitott csoport volt rákbetegek részére, ahol az alkotás mellett csoportos feldolgozásra is lehetőség volt. Tulajdonképpen bármire felhasználhatták a terápia időkeretét: beszélgethettek csip-csup ügyekről, alkothattak csendben, vagy világmegváltó gondolatokat oszthattak meg egymással. Ez egyszerűen zseniális módja annak, hogy a testük felett kontrollt vesztett, elidegenített betegek újra kontrollt nyerhessenek az életük felett, még ha csak a terápia keretein belül is. Ahogyan ő fogalmazott, végre volt egy hely a kórház keretein belül, ahol nem okoztak neki fájdalmat, nem vetkőztették le, nem kötelezték semmire. Külön kiemeli annak a felemelő voltát, hogy a terápia keretei mennyire kőbe voltak vésve. Míg máshol órákat is váratták egy-egy vizsgálat miatt, addig a művészetterápiás csoport mindig pontosan ugyanakkor kezdődött és fejeződött be. A terápiás szoba egyfajta biztonsági bázis volt a számára a kórházon belül.

A csoportban a hasonló élethelyzetben lévő tagok úgy oszthatták meg élményeiket és félelmeiket egymással, hogy közben nem kellett feltétlenül verbalizálniuk azt. Sőt megtanulták vizuálisan kifejezni a bennük lévő feszültséget. Ítélet nélkül alkothattak, akár gyermekkorukban.

Ahogy Annise mondja: A művészetterápia nem öli meg a rákot, de segített szembenézni vele, értelmet találni benne és közben kapcsolatot találni másokkal.

A kezelés ideje alatt készült alkotásait és fotóit egy albumba rendezve teljes portfóliója van a betegségéről, amit arra használ, hogy újra és újra felelevenítse a betegség során tanultakat. Emellett segítségével másokat is felkészíthet a betegség lefolyására, mesélhet a tapasztalatairól egészségeseknek és betegeknek egyaránt.

A művészetterápia segítségével a rák egy esélyt adott számára, hogy újra éljen, kreatívan éljen és végre lelassítson.

Amikor az ember efféle vallomásokat lát és hall, nehéz megértenie, hogy az ehhez fogható jó gyakorlatok miért nem terjedtek még el hazánkban is. Bár tudok kórházakban működő művészetterápiás csoportokról, a betegek java része soha nem találkozik ilyesmivel. Tapasztalatom, hogy ez nem csak a rendszer hibája. A Magyar Rákellenes Ligával együttműködve korábban több ingyenesen meghirdetett csoportunk is csak minimális létszámmal működött, míg végül szinte teljesen elfogytak a jelentkezők. Mindenkit csak arra buzdítok, hogy ha hasonló problémával küzdő emberekkel találkozik, biztassa őket arra, hogy kutassák fel és használják ki a felmerülő lehetőségeket!

Még egyszer ismétlem, a művészetterápia nem öli meg a rákos sejteket, de segít megküzdeni velük. Ezt a segítséget pedig mindenki megérdemli!

A teljes videót itt tekinthetitek meg angolul. Anisse Bullimore egy összefoglaló írása pedig ezen a linken olvasható.

Advertisements