Mindfulness és művészetterápia – egy amerikai terápiás program bemutatása

A mindfulness, magyarul tudatos jelenlét kifejezése napjainkban egyre gyakrabban fordul elő a médiában és tágabb társadalmi környezetünkben. A tudatos jelenlét egyfajta ítélkezésmentes szemlélődés, ami a jelen megélésére és elfogadására irányul. A fogalom jelentéstartománya tág, de napjainkban egyfajta meditációs tudatállapotként foglalkozik vele a szakirodalom.

A tudatos jelenlét előnye, hogy hatására csökken a szorongás és a stressz, javul figyelmi kapacitásunk és memóriánk, fizikai és érzelmi immunrendszerünk egyensúlyba kerül, mindemellett pedig nyitottak, együttérzőek lehetünk általa.

A tudatos jelenlét megélhető aktív szemlélődéssel, sétával, de művészeti alkotás közben is.

Egy 2010-es amerikai egészégügyi művészetterápiás program éppen ezt a kapcsolatot használta fel arra, hogy rákbetegeken és hozzátartozóikon segítsen. A “Walkabout” elnevezésű program az Abramson Cancer Centerben került bevezetésre. Lényege, hogy a mindfulness napi gyakorlatának elsajátítása mellett erősítsék a részvevők pszichológiai és fizikai immunrendszerét, csökkentsék társas elszigeteltségüket, és segítsenek számukra örömet és megértést találni a mindennapokban.

A “Walkabout” program 10 héten keresztül, heti 2,5 órás alkalmakból állt. Az alkalmak sétával és digitálisfotózással indultak, ezt követően az elkészült képeket előhívták, és kollázst készítettek belőlük. Az alkalmakat minden esetben egy rövid meditáció zárta.

A program 10 hete alatt a résztvevők szorongási szintje szignifikánsan csökkent, emellett a mindennapok szürkeségéből és reménytelenségéből való kitörés, és az izoláció csökkenése volt a legszembetűnőbb eredmény.

A program megvalósításának költsége az elért eredmények ismertében jelentéktelen. Azt hiszem még mindig van mit tanulnunk az amerikai pályatársaktól.

A programról szóló összefoglaló az American Art Therapy Association lapjában, az Art Therapy-ban jelent meg, 2015-ben Caroline Peterson tollából Walkabout: Looking In, Looking Out címmel.

A daltól a lélekig – a hip-hop és a rap lehetőségei a terápiában

Girl with headphones

A mai bejegyzésben egy 2012-es kutatásról írok (Olson-McBride, Page, 2012), melyben magas kockázatú fiatalok számára szervezett művészetterápiás csoportokban hip-hop és rap zenét alkalmaztak. A résztvevők énfeltárásra való hajlandósága, valamint a csoporttal szembeni elköteleződése több, mint reménykeltő!

***

A kutatás vezetői, Leah Olson-McBride és Timothy F. Page, magas kockázatú fiatalokkal dolgozva a versterápia egy speciális formáját kezdték alkalmazni az énfeltárás serkentésére. A résztvevők énfeltárásra való hajlandósága a csoportterápia sikerének egyik markáns fokmérője. Az énfeltárás tulajdonképpen az a szándék, hogy a résztvevők önmagukról olyan személyes információkat osszanak meg, amelyek gyakran kellemetlenek, fájdalmasak vagy elszomorítóak. Az énfeltárás sebezhetővé tesz, emiatt elérése nagy erőfeszítést igényel a terapeutától.

Azt már korábban megfigyelték, hogy a kamaszokra a dalszövegek olyan módon hatnak, ahogyan semmilyen más inger nem képes. A veszélyeztetett helyzetben lévő – szegénységben, diszfunkcionális családban élő, tanulási és viselkedési problémákkal küzdő – fiatalok számára a hip-hop és rap zene egyfajta menekülés, és megoldás egyszerre. A szerzők speciális művészetterápiás csoportokat szerveztek számukra, melyekben a dalokat csoportindító, előhívó ingerként alkalmazták.

A csoportok ülései a következő rendszert követték:első lépés volt a befogadás, azaz egy dal meghallgatása, a második az expresszió, azaz saját alkotás a dallal kapcsolatban, vers formájában, majd a megosztás és a megbeszélés következett.

A tapasztalatok alapján a rap és hip-hop zene alkalmazása egyrészt közös nyelvet teremt kliens és terapeuta között, ami fokozza a terapeuta elfogadottságát a csoportban. Másrészt a dalok egyfajta projekciós felületként szolgálnak: a fiatalok látszólag a dalokról beszélve oszthatják meg személyes érzéseiket, gondolataikat, és tapasztalataikat. A zene alkalmazása szignifikánsan növelte az énfeltárásra való hajlandóságot, és csoporttal való elköteleződést. A leghatékonyabbnak azok a zeneszámok bizonyultak, melyeket a csoporttagok maguk választottak ki (egyénileg vagy csoportszinten).

A kutatás üzenete számomra az, hogy a fiatalokkal, elsősorban pedig a kamaszokkal folytatott terápiás munka megkönnyíthető, és mindkét fél számára otthonosabbá tehető, amennyiben a közös nyelvet a zene, esetükben az őket is foglalkoztató hip-hop, rap vagy alternatív zeneszámok segítségével keressük.

A tárgyalt cikk címe és linkje: Leah Olson-McBride & Timothy F. Page (2012) Song to Self: Promoting a Therapeutic Dialogue with High-Risk Youths Through Poetry and Popular Music, Social Work with Groups, 35:2, 124-137

Jó olvasgatást!

Harminc percnyi alkotás hatása a szorongásra

mandala

Az American Art Therapy Association folyóiratában most 2015 januárjáig ingyenesen hozzáférhető néhány válogatott cikk.  Ezek közül szemezgetve találtam rá a következő kutatásra, mely azt bizonyítja, hogy alkalmanként akár 30 percnyi művészet is hasznunkra válhat.

♥ ♥ ♥

A kutatás vezetői, (Sandmire, Gorham, Rankin & Grimm) a művészeti alkotás szorongásra gyakorolt hatását vizsgálták. A New England egyetem 57  záróvizsga előtt álló hallgatóját random két csoportba sorolták. A művészeti csoportba tartozók 30 percen keresztül dolgozhattak a felajánlott, 5 féle képzőművészeti technika bármelyikével, míg a kontrollcsoport tagjai 30 percig egy teremben ültek, összezárva. Az egyetlen kikötés számukra az volt, hogy semmiféle elektronikus kütyüt nem használhatnak ez idő alatt, a szociális interakciókat viszont egyik csoportban sem tiltották.

A felajánlott művészeti technikák a következők voltak: előre nyomtatott mandala színezése, szabad festés, kollázs, gyurma, szabad rajz. A szorongás mérésére a STAI (Strate Trait Anxienty Inventory, 1970) kérdéssorát alkalmazták. Ez a kérdőív a helyzeti, aktuális és az állandó, vonás szintű szorongás mérésére egyaránt tartalmaz tételeket. A kérdőívet mind a 30 perces ülés előtt, mind pedig azután felvették a diákoknál.

Az eredmények alapján 30 perc alkotás szignifikánsan csökkentette a diákok szorongás szintjét, míg 30 együtt töltött perc erre nem volt képes. A kutatók javaslata alapján az egyetemi oktatás szorongást keltő hatásának csökkentése érdekében fontos, hogy a diákok számára helyet és alkalmat teremtsenek a szabad alkotó tevékenységhez.

A teljes cikk itt olvasható.

Melódiák a műtőasztalon, avagy a zene fiziológiai haszna

A British Journal of Surgery című folyóiratban 2007-ben megjelent egy cikk, amelyben a kutatók az úgynevezett egynapos sebészeti beavatkozásra érkezők hormonszintjét és immunválaszait vizsgálták műtét közben. A vizsgálat alapgondolata az volt, hogy a műtét alatt hallgatott zene befolyással lehet a felépülés gyorsaságára, és a páciens műtétet követő közérzetére. Érdekes eredményekre jutottak!

Kotta♣ ♣ ♣

A pácienseket random módon sorolták három csoportba. Az első csoport modern zenét hallgatott műtéte közben, a második csoport tagjai négyféle zenei stílus közül választhattak, míg a harmadik csoportba tartozókat a hagyományos módon, zeneszó nélkül operálták. A vizsgálatban a résztvevők kortizol és limfocita szintjét vizsgálták a műtét előtt és után.

A kortizol a mellékvese által termelt stresszhormon, mely gyulladás csökkentő és antiallergén hatású, így az optimális gyógyulás érdekében ennek a normálishoz képesti megemelkedett szintje kívánatos. A limfociták nyiroksejtek, melyek az immunreakciókban játszanak kiemelkedő szerepet.

A vizsgálat eredményei alapján a kortizol szint mindkét zenét hallgató csoportban megemelkedett, míg a csendben operáltak esetében csökkent a beavatkozás alatt. Éppen fordított volt a helyzet a limfociták esetében, ahol a zenét hallgató csoportok limfocita szintje csökkent, míg a csendben operáltaké növekedett műtét közben.

Az eredményeket összefoglalva: a zene, és kiemelten a páciens által kiválasztott zene alkalmazása műtéti szituációban fiziológiailag is kimutatható pozitív hatással van a beteg állapotára és későbbi felépülésére.

Az eredeti cikk elérhető innen.

Pennebaker és az “expresszív” írás haszna

  PennebakerAmikor az emberek szavakba öntik érzéseiket és gondolataikat az őket ért hétköznapi vagy traumatikus élményekkel kapcsolatban, akkor javulást mutat mind fizikai, mind pedig lelki egészségük. Ez az állítás nem csupán sokak által hangoztatott közhely, de egy kiváló amerikai pszichológus, James W. Pennebaker kutatásainak rövid összefoglalása is.

♣ ♣ ♣

Életünk során mindannyian átélünk traumatikus eseményeket, melyek mélyen érintik életvezetésünket, megakasztják addigi utunkat és változásokat idéznek elő gondolkodásunkban, világlátásunkban. A pszichológiai kutatások egyik népszerű témája annak feltérképezése, mely tényezők segíthetik a traumák gyors(abb) feldolgozását, illetve külső segítőként milyen eszközökkel támogatható ez a folyamat. Már több évtizede felismert tény, hogy a trauma főként azokban az esetekben vezet negatív következményekhez, mentális vagy fizikai betegséghez, mikor annak átélője egyáltalán nem, vagy nehezen kommunikálja a traumatikus eseménnyel kapcsolatos érzéseit, emlékeit, gondolatait.  Ebben a tekintetben nehéz helyzetben vannak például a fizikai vagy szexuális erőszakot elszenvedettek, valamint a háborút megjárt veteránok. A helyzetet árnyalja, hogy amennyiben a traumáról nem kezdődik kommunikáció, önmagában egy jól működő szociális háló (család, barátok) sem véd a kialakuló betegségekkel szemben.

napló

Pennebaker az 1980-as években tette fel a kérdést: ha a traumatikus élményeket elhallgatni ilyen egészségtelen, vajon szavakba önteni őket éppen ennyire hasznos lehet?

Első kutatásukban arra kérték meg alanyaikat, hogy 4 napon keresztül napi 15 percig írjanak valamely őket ért megrázkódtatásról, vagy számukra jelentős negatív életeseményről. Az egy hónapos után követés alatt a vizsgálati személyek kevesebbszer látogatták meg orvosaikat, és kevesebb aszpirint fogyasztottak, mint a vizsgálat előtti hónapokban. A vizsgálat sikere nyomán az expresszív írás paradigmája igen termékeny kutatási területté vált, mára 200 feletti az e témában, angol nyelven publikált kutatási beszámolók száma.

booklove

A továbbiakban az expresszív írás lelki, fizikai és viselkedésbeli hasznáról igyekszem rövid összefoglalót nyújtani az eddigi kutatások fényében:

  • az expresszív írást napi szinten használók kevesebbszer fordulnak orvoshoz, és szorulnak gyógykezelésre,
  • immunrendszerük kimutathatóan megerősödik (t-limfocitáik száma nő, gyorsabb antitestképződést mutatnak például a hepatitis B és az Epstein-Barr vírussal szemben),
  • vérnyomásuk és szívfrekvenciájuk kevésbé emelkedik meg a traumatikus élmény felidézésének hatására,
  • kortizol hormonszintjük megemelkedett, mely hormon gyulladáscsökkentő és antiallergén hatású,
  • kevesebbet hiányoznak munkahelyükről,
  • jobban teljesítenek tanulmányaik során, illetve munkahelyükön,
  • munkahelyük elvesztése után hamarabb kaptak új állást,
  • kevesebb stresszről számoltak be, lelki jóllétük növekedett.

Az instrukció egyszerű, miért ne próbálnád ki?

Írj naponta legalább 15 percen keresztül arról, ami nyomja a lelked! Lehet ez az adott nappal kapcsolatos probléma, vagy egy korábbi, eddig fel nem dolgozott trauma. Engedd, hogy a szavak szabadon áramoljanak, ne gondolkodj azon, hogy fog mutatni az, amit leírtál! Ha az elején nehéz is, lassan élvezni fogod!