Mindfulness és művészetterápia – egy amerikai terápiás program bemutatása

A mindfulness, magyarul tudatos jelenlét kifejezése napjainkban egyre gyakrabban fordul elő a médiában és tágabb társadalmi környezetünkben. A tudatos jelenlét egyfajta ítélkezésmentes szemlélődés, ami a jelen megélésére és elfogadására irányul. A fogalom jelentéstartománya tág, de napjainkban egyfajta meditációs tudatállapotként foglalkozik vele a szakirodalom.

A tudatos jelenlét előnye, hogy hatására csökken a szorongás és a stressz, javul figyelmi kapacitásunk és memóriánk, fizikai és érzelmi immunrendszerünk egyensúlyba kerül, mindemellett pedig nyitottak, együttérzőek lehetünk általa.

A tudatos jelenlét megélhető aktív szemlélődéssel, sétával, de művészeti alkotás közben is.

Egy 2010-es amerikai egészégügyi művészetterápiás program éppen ezt a kapcsolatot használta fel arra, hogy rákbetegeken és hozzátartozóikon segítsen. A “Walkabout” elnevezésű program az Abramson Cancer Centerben került bevezetésre. Lényege, hogy a mindfulness napi gyakorlatának elsajátítása mellett erősítsék a részvevők pszichológiai és fizikai immunrendszerét, csökkentsék társas elszigeteltségüket, és segítsenek számukra örömet és megértést találni a mindennapokban.

A “Walkabout” program 10 héten keresztül, heti 2,5 órás alkalmakból állt. Az alkalmak sétával és digitálisfotózással indultak, ezt követően az elkészült képeket előhívták, és kollázst készítettek belőlük. Az alkalmakat minden esetben egy rövid meditáció zárta.

A program 10 hete alatt a résztvevők szorongási szintje szignifikánsan csökkent, emellett a mindennapok szürkeségéből és reménytelenségéből való kitörés, és az izoláció csökkenése volt a legszembetűnőbb eredmény.

A program megvalósításának költsége az elért eredmények ismertében jelentéktelen. Azt hiszem még mindig van mit tanulnunk az amerikai pályatársaktól.

A programról szóló összefoglaló az American Art Therapy Association lapjában, az Art Therapy-ban jelent meg, 2015-ben Caroline Peterson tollából Walkabout: Looking In, Looking Out címmel.

Fotóterápia egy Szíriai menekült táborban

Brendan Bannon fotográfus nem csupán ‘fotó dokumentál’. Fantasztikus szakmai tudása és látásmódja szociális érzékenységgel párosul. 2003-ban Romániai HIV fertőzött gyermekeknek tartott fotó workshopokat, 2007 óta pedig közel-keleti menekülttáborokban élő gyerekekkel dolgozik együtt. Hiszi és vallja, hogy a fotózás eszköz, amely lehetőséget ad az emberek kezébe, hogy az életük felett elvesztett kontrollt újra visszanyerhessék.

♣ ♣ ♣

Do You See What I See? Za'atari Camp, Jordan. Children's Photos.
“Egy olyan gyerek volt, aki imádott játszani” Maha

A “Do you see what I see” (Látod, amit én?) elnevezésű projekt keretében Brendan Bannon Szírai menekülttáborokban élő gyerekeknek tart két hetes fotó workshopokat. Az elkészült képek egyszerre szívszorítóak és inspirálóak, főleg, ha a gyerekek által készített leírásokat is elolvassuk melléjük.

Ezekből a képekből hoztam mára egy csokorra Nektek.

brendan bannon1
“A családom újra játszani és örülni fog. Tovább lépünk. Még ha ezrek és ezrek túl lusták is ahhoz, hogy segítsenek a menekülteken, mi át fogjuk vészelni ezeket a nehéz napokat! Egy fényesebb jövő vár ránk.” Fatima
Do you see what I see project for UNHCR. Led by Brendan Bannon.
“Ilyen gyorsan szeretnék menni, amíg haza nem érek az otthonomba, Szíriába.” Eskander
Do you see what I see project for UNHCR. Led by Brendan Bannon.
Moh Sedeq
Do you see what I see project for UNHCR. Led by Brendan Bannon.
Moh Naem
Do You See What I See? Za'atari Camp, Jordan. Children's Photos
“Igen, az életünk kemény és tele van nehézségekkel. Egy elviselhetetlen krízist élünk át. Ennek ellenére mi továbbra is gyakorlunk és új sportokat ismerünk meg. Fejlesztjük magunkat. Futunk, házak tetejére mászunk, súlyt emelünk, biciklizünk. Még kötelet is húzunk. Bebizonyítjuk a világnak, hogy mi még mindig gyerekek vagyunk, felnőttek és öregek. Szíriai menekültek vagyunk.” Fatima
Do You See What I See? Za'atari Camp, Jordan. Children's Photos
“Szomorú tekintet Idős kora ellenére egy vulkán forr a szívében.” Fatima
Do You See What I See? Za'atari Camp, Jordan. Children's Photos
Malaak

Fotóterápia és terápiás fotózás

Kép

A fotózás ma egyre inkább a mindennapjaink részévé válik. A korábban csak fényképészek által készített egy-egy családi fotóból az elmúlt évtizedekben egyre több és több lett, ahogy elérhetővé váltak a laikusok számára is könnyen használható fényképezőgépek. Napjainkban, hála a többfunkciós digitális eszközöknek, a legfiatalabb korosztály már napi szinten készít felvételeket. Mai bejegyzésemben egy ma Magyarországon még kevéssé ismert és alkalmazott, de óriási potenciállal rendelkező művészetterápiás irányzatról, és annak két formájáról olvashattok.

♣ ♣ ♣

A fotózás folyamatát és az elkészült fotót művészetterápiás keretben alkalmazó terápiás irányzatok között alapvetően két, egymástól elkülönülő megközelítéssel találkozhatunk. A már elkészült fotókkal, családi albumokkal dolgozó fotóterápia (‘phototherapy’) alkalmazása külföldön elterjedtebb, mint a fotózást alkotási folyamatként felhasználó terápiás fotózás (‘therapeutic photography’) módszere. Ennek okát csak találgatni tudom: valószínűleg a terápiás fotózás eszköz és szaktudás igénye jóval nagyobb, mint az “egyszerű” fotóterápiájé.

Fotóterápiának nevezik azt a terápiás folyamatot, melyben a kliens/kliensek saját családi fotográfiáik bemutatásával, feldolgozásával, és újraértelmezésével érik el a kívánt pszichoterápiás hatást. Ez lehet egy traumatikus életesemény feldolgozása (pl. gyász, válás), önismeretük elmélyítése a személyes élettörténet narrációján keresztül, vagy az emlékező képesség tréningje idős korban. A fotóterápia témája többnyire az egyéni életút, melyet hosszabb vagy rövidebb időközönként családi fotográfiák dokumentálnak.

Gábriel García Márquez családjával, 1960

A fotóterápia haszna változatos: többek között segít a családunkban, felmenőinkben tisztelt értékek tudatosításában, a család és barátok szerepének megértésében, saját erőforrásaink megtalálásában, életünk ívének felismerésében. Mindemellett a csoportban végzett fotóterápia csökkenti a társas elszigetelődést, növeli az empátiát, egymás megértését. Ez a terápiás mód elsősorban középkorú és idős személyeknél alkalmazható. Különösen hasznos lehet életközépi válság esetén, vagy idős, magányos, esetleg a demencia kezdeti stádiumában álló emberek számára.

A terápiás fotózás egy sokkal kevéssé kidolgozott és kevéssé alkalmazott művészetterápiás módszer, éppen ezért rengeteg lehetőséget rejt. A terápiás fotózás a fényképezőgép eszközén keresztül ad lehetőséget a nonverbális önkifejezésre. Mivel napjainkban szinte minden család rendelkezik digitális fényképezőgéppel, így egy csoport kialakítása saját eszköz használata esetén sem lehetetlen. A terápiás fotózás éppúgy lehet alkotás vagy feldolgozás központú, ahogyan azt a többi művészeti ágban megszokhattuk.

Kép
“Futva fotózó” csoport az Igenember című filmből

Minimális technikai tudással is készíthetőek olyan képek, melyek terapeuta által irányított csoportos vagy egyéni feldolgozása önismereti haszonnal jár. Gondoljunk itt olyan feladatokra, mint az önarckép készítése (önkioldóval ma már a legegyszerűbb gépek is rendelkeznek), egy nap dokumentálása képekben, vagy az “ami a legjobban foglalkoztat” című közismert művészetterápiás gyakorlat. Amennyiben valaki mélyebb technikai tudással rendelkezik, úgy tematikus, alkotás orientált kurzusokat is tarthat, melyeken a résztvevők a fototechnika elsajátítása mellett a fotózás folyamatában találhatnak katarzist. Ez a módszer kis kreativitással bármilyen korosztály számára érdekessé varázsolható.

Őszintén remélem, hogy hamarosan hazánkban is találkozhatok efféle csoportokkal, kezdeményezéssel!

Ti kipróbálnátok egy ilyen csoportot? Alkalmaztátok már a fotózást terápiás eszközként?