Mit tanulhatunk a mesehősöktől?

A hamarosan induló gyermekcsoportomra készülve kezembe akadt Kádár Annamária Mesepszichológia 2. című könyve. Az első kötetet ugyan nem olvastam, bár tervezem, ez a második viszont nem azt nyújtotta, amire a címből következtettem. A könyv leghasznosabb része számomra a mesehősök megszívlelendő tulajdonságainak felsorolása volt. Ezeket a tulajdonságokat hoztam ma el Nektek saját magyarázataimmal ellátva.

♦ ♦ ♦

Mit tudnak a mesehősök, amit a ma embere elleshetne tőlük?

  • A mesehősök bátran vállalják komfortzónájuk elhagyását, mert ahogyan egy ma igen népszerű idézet is állítja: „Az élet a komfortzónádon túl kezdődik.” A mesebeli legény hátára köti tarisznyáját, és elindul világot látni. Nem vár addig, amíg minden csillag kedvezően áll majd, vagy amíg elegendő tudást gyűjt az úthoz. Akkor indul, amikor felötlik benne az út gondolata. Felismeri, hogy mikor válik számára szűkössé az apja országa, szűkössé az addigi élethelyzet. Teszi, amit tennie kell, és elindul, amikor menni kell.
  • A mesehős bátran indul el, és bátran veti bele magát a kalandokba. Kádár Annamária szavaival élve életbátorságról tesz tanúbizonyságot. Nem a veszteségeket számolgatja, nem tépelődik és töpreng a döntései előtt, hanem merészen száll szembe a megpróbáltatásokkal.
  • A mesehős képes helyzete újraértékelésére. Ugyancsak életbátorságnak nevezném, ahogyan a mesebeli királyfi teljes nyíltsággal fogadja az útjába kerülő akadályokat és segítőket. Nem áll meg azon gondolkodni, vajon mi haszna származhat abból, ha segít egy kormos kemencének, egyszerűen segít, és a tettei közben nyert tapasztalatot és tudást belefoglalja saját énképébe, világképébe. Elfogadja, ami jön, és segítségével újra és újra átértékeli saját helyzetét.
  • A mesékben a legritkábban következnek be hétköznapi, és várt események. A mesehősöknek folyamatosan új és váratlan helyzetekhez kell alkalmazkodniuk. (Eközben persze szintén új tapasztalatokat és tudást szereznek…ugye, milyen jó, hogy „elegendőnek ítélt tudás nélkül” is elindultak otthonukból? Hiszen sokkal többet tanultak az úton, mint amit otthon ülve megtanulhattak volna.)
  • A mesehősök tisztában vannak azzal, hogy egyedül vajmi keveset érhetnek el. Segítenek, ahol tudnak, és mások segítségét is szívesen fogadják. Divatosan kifejezve élni tudnak a rendelkezésükre álló erőforrásokkal. A mesehős ismeri a saját képességeit és határait: önismerete van.
  • A mesehős lassan, lépésről lépésre halad, hiszen a bölcsesség – bárki bármit is mond – nem érhető el instant változatban. Csupán próbák és folyamatos “úton lét”, és tapasztalás során.
  • A mesehős kilátástalan helyzetében is hisz a csodákban, és a kívánság erejében. Az efféle magatartást ma sokan gyerekesnek címkézik, ugyanakkor Heltai Jenő szavaival élve: „Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek.” A pozitív pszichológiai kutatások mára már egyértelműen bizonyítják, hogy a jövőbe vetett hit, az ima, és a pontosan megfogalmazott célok (és istennek címzett kívánságok) növelik a pszichológiai jóllétet, fokozzák a boldogság érzését és növelik a cél elérésének valószínűségét.

Összefoglalva tehát:

merjünk elindulni,

merjünk bátran élni,

néha új szemszögből tekinteni az életünkre,

alkalmazkodjunk a helyzetekhez,

ismerjük meg erőforrásainkat és éljünk azokkal,

haladjunk lépésről lépésre,

és közben ne felejtsünk el hinni a csodákban!

Ez az a tudás, amit őseink a meséken keresztül ránk bíztak!

Miért használjunk meséket a terápiában (és a mindennapokban)?

PeseschkianA csoportokra készülve szeretek elmélyedni azok témájában, és feleleveníteni amit az adott eszközökről korábban tanultam. Így került ismét a kezembe Nossrat Peseschkian keleti történetekkel kapcsolatos könyve (A tudós meg a tevehajcsár – Keleti történetek-Nyugati lelki bajok, Helikon Kiadó, 1991, Budapest). Ez a könyv igazi jolly joker, mert valóban mindenkinek szól, laikusként és szakemberként is van mit meríteni belőle. Mai bejegyzésemben a könyv felosztása alapján írok arról, miért is használjunk meséket, történeteket a terápiás munkában, és ha lehet, a mindennapokban is.

♥ ♦ ♥

Miért használjunk meséket a terápiában (és a mindennapokban)?

  • Először is a történetek érdekesek, megmozgatják a képzeletet, és közben hála az égnek végre egyáltalán nem rólunk szólnak. Vagy mégis? Az önvizsgálatba belefáradt léleknek üdítő, hogy mesékkel dolgozva úgy gondolkodhat önmagáról és a világról, hogy közben nem is veszi észre, hogy magáról mesél. A történeteknek azok a szereplői és konfliktusai ragadják meg leginkább a képzeletünket, amelyekkel magunknak is dolgunk van. Miközben átkozzuk a gonosz boszorkát, vagy megrökönyödünk a vitéz bátorságán, tulajdonképpen saját élethelyzetünkkel dolgozunk. Peseschkian ezt a történetek “tükörfunkciójának” nevezi.
  • A mesék mindig a harmónia megbomlásáról, egy konfliktushelyzetről szólnak, ugyanakkor bennük foglaltatik egy lehetséges megoldás is. Ez lehetővé teszi, hogy gondolkodási sémáinkat kibővítsük a mese által felkínált modellekkel. Ezt Peseschkian a mesék “modellfunkciójának” nevezi.
  • A terápiában, de gyakran a tanár-diák, vagy szülő-gyermek interakcióban is előfordul, hogy a jó szándékkal adott segítség is fájdalmas lehet “elszenvedője” számára, hiszen addigi cselekedeteit, védekező mechanizmusait, gondolati sémáit kérdőjelezi meg. Ez a kellemetlen élmény védekezést és ellenállást válthat ki. A történetekkel való munka a diádikus kapcsolatokat kibővíti, kevésbé direktté változtatja, ezzel pedig felpuhítja az ellenállást. A tanácsot nem én adom számodra, mi csupán egy szabadon választott történet kapcsán beszélgetünk. Peseschkian ezt a történet “közvetítő funkciójának” nevezi.
  • A terápiában alkalmazott mesék elkísérnek bennünket a mindennapokba. Mivel az emberi agy ős időktől fogva történetekkel dolgozik, könnyebben megjegyzünk bármilyen információt, ami egy történet keretébe foglalt. A mesékre a terápia végeztével is emlékszünk. Felidéződhetnek új élethelyzetekben, és közben új árnyalataikra lehetünk figyelmesek. Peseschkian ezt “raktár-hatásnak” nevezi.
  • A mesékben óriási mennyiségű megtapasztalt tudás és hagyomány őrződik, melyek túlmutatnak az egyéni életen. Ezzel a tudással minden egyén a saját felelősségére él vagy nem él. Peseschkian ezt “hagyományőrző funkciónak” nevezi.
  • Különböző népek meséivel dolgozva megismerhető mások kultúrája és eltérő gondolkodási módja, ezáltal a mese az interkulturális elfogadás fontos eszköze. Peseschkian ezt a mese “transzkulturális közvetítő funkciójának” nevezi.
  • A mese olvasás és hallgatás manapság gyermeki elfoglaltságnak számít, ezáltal a mese alkalmazása terápiás helyzetben regresszív állapotot idézhet elő. Mesét hallgatva a teljesítmény központúsággal szemben megjelenik a képzelet és a kreativitás (a jobb agyfélteke is működésbe lendül), és a problémákra újszerű megoldási lehetőségek is felmerülnek. Kreatívan és felszabadultan gondolkodunk, akár a gyermekek. Peseschkian ezt a történet “regresszív funkciójának” nevezi.
  • A történetekben nem mindig értünk egyet a hősök viselkedésével. Sokszor tesznek számunkra érthetetlen, vagy elfogadhatatlan dolgokat – például tovább vándorolnak, amikor mi már megálltunk volna, megbocsájtanak, amikor mi megbüntettük volna az ellent. Ezáltal a mesék ellenmintákkal szolgálnak (“ellenminta-funkció”), melyeken elgondolkodhatunk, és felülírhatjuk általuk saját mintáinkat. (Végül akár felülírjuk azokat, akár nem, az ellenmintákon való töprengés mindenképpen növeli az eltérő gondolkodású emberekkel szembeni toleranciánkat.)
  • Amennyiben a történetekben felkínált ellenmintákon töprengünk, megvizsgáljuk egy helyzet eltérő értelmezéseit is. A nézőpont kiszélesítése könnyen elvezethet bennünket álláspontunk megváltoztatásához, végső soron pedig szorongattatott élethelyzetünk megoldásához. Peseschkian ezt a mese “álláspontváltoztató funkciójának” nevezi.

A fentiek tanulsága pedig az én álláspontom szerint: olvassatok meséket és történeteket! Újakat, régieket, magyar származásúakat és más (rokon és nem rokon) népek meséit egyaránt!

A mese ugyanis…

a mese ugyanis
A festmény Dan Elijah G. Fajardo munkája

A vénasszony nyírkéreg bocskora

KépMai bejegyzésemben egy finn népmesét osztok meg Veletek. A mesék és a meseolvasás személyiségfejlesztő, öngyógyító hatásairól hamarosan egy másik bejegyzésben olvashattok majd. Addig is, ha van néhány nyugodt percetek ezen a hideg novemberi estén, fogadjátok szeretettel az alábbi történetet.

♣ ♣ ♣

A vénasszony nyírkéreg bocskora

Karjalai finn népmese

Volt egyszer egy vénasszony. Egyetlen vagyona egy pár nyírkéregből való bocskor volt. Elindult a vénaszszony világot látni, szerencsét próbálni. Ahogy megy, mendegél, meglát egy házat. Bemegy a házba. Kérdezi:
— Befogadnak-e éjszakára?
— Jó szívvel. — mondja a gazda.
— Van nekem egy pár bocskorom, hová tegyem?
— Tedd a többi bocskor közzé a pad alá.
— Én a bocskorok közzé nem teszem — mondja a vénasszony — még majd összekeveredik a többivel. Inkább a tyúkólba teszem.
S bedobja a bocskort a tyúkólba. Reggel mielőtt útnak eredne, így szól:
— Hová is tettem a… tyúkomat?
A gazdasszony meglepődik:
— De hát nem tyúkod volt, hanem bocskorod!
A vénasszony pedig hajtogatja:
— De bizony tyúkom volt.
Fogja a tyúkot, s útnak ered. Ahogy megy, mendegél, megint lát egy házat az út mentén.
— Befogadnak-e éjszakára? — kérdi.
Befogadják.
— De van velem egy tyúk is, hová tegyem?
— A tyúkólba.
— Oda biz’a nem, mert a többi közzé keveredik, inkább az akolba, a bárányok közzé.
Úgy is tesz. Reggel jól megfrüstüköl s indulóban kérdi:
— Hol is van a báránykám?
— Miféle bárány? Tyúkod volt!
— Pedig bizony bárányom volt. Ha nem adjátok ide, panaszra megyek a Holdhoz.
Fogta a bárányt, útnak eredt vele. Egész álló nap megy, mendegél. Ismét megpillant egy házat az út mentén.
— Meghálhatnék itt? — kérdi a háziaktól.
— Elférsz, van elég hely. — mondják azok.
— De van egy bárányom is, hová tegyem?
— Ereszd be a juhakolba.
— Oda biz’a nem eresztem, még majd elkeveredik a többivel. Inkább az istállóba teszem a marhák közzé.
S beereszti a bárányt az istállóba. Reggel jól belakmározik, s eredne útnak.
— Ejnye, hol is a tehenem? — töpreng.
— Miféle tehén? Bárányod volt. — mondja a gazdasszony.
— Tehenem volt. Az biz’a! Ha nem adjátok ide, panaszra megyek a Holdhoz, meg a Naphoz.

A gazdasszony meghökken, megijed. Még majd csakugyan panaszt tesz a vénasszony a Holdnál. Jobb lesz odaadni neki a tehenet.
Megint megy, mendegél alkonyatig. Az út mentén ház áll. A vénasszony kérdezi:
— Fogadnak itt vendéget éjszakára?
— Kerülj beljebb, meghálhatsz nálunk.
— De egy tehén is van velem, hová tegyem?
— Az istállóba.
— Oda biz’a nem! Még majd elkeveredik a többi marhával, inkább a lovak közzé.
Úgy is tesz. Reggel megébred, eszik, iszik, jóllakik, s kérdi a gazdát:
— Hol is lelem a lovamat?
— Miféle lovat? Tehened volt.
— Hogy, hogy tehenem? Nekem biz’a lovam volt! — ellenkezik a vénasszony.
— Ha nem hiszed, kérdezd meg a Holdtól vagy a Naptól.
Elköti a lovat a jászoltól, s pusmogja:
— De még lószerszámom is volt valahol, meg szánom is.
Veszi a lószerszámot is. A lovat a szán elé fogja, felül a szánra s elindul.
Szemközt jön vele egy egér:
— Had üljek fel anyóka.
— Na, pattanj fel szaporán!
Most már ketten mennek. Haladnak szép csendesen. Hát egy nyúl baktat velük szemközt:
— Kedves anyóka, had üljek fel.
— No, ugorj föl szaporán!
Most hárman ülnek a szánon. Haladnak, haladnak szép egyetértésben. Hát egy róka terem ott előttük:
— Had üljek fel anyóka.
— No, libbenj fel szaporán!
Így haladnak most már négyesben. Ahogy siklik velük a szán, egyszer csak egy ordas jön velük szemközt:
— Had üljek fel anyóka.
— Nem bánom, vackolj fel szaporán te is, csak attól félek, nagyon sokan lesztek.
Most már öten mennek. Haladnak, haladnak csendesen. Hát egy medve cammog velük szemközt:
— Felvennél-e anyóka?
— A ló már bennünket is alig bír, nem látod?
Az egér megszólal:
— Had üljön fel a medve, én inkább leszállok.
— Sokra is megyünk vele! Te olyan könnyű vagy, mint a pehely, a medve meg a kősónál is nehezebb. – ellenkezik a vénasszony.

De a medve csak kérleli:
— Vegyél fel, no. Majd a szántalpakra állok, s a fél lábammal lököm a szánt előre.
Felkecmereg a medve is a szánra. Mennek, mennek, egyszer csak eltörik a szánrúd. A vénasszony elküldi a nyulat új szánrúdért. Az egy vékonyka vesszővel jön vissza, s az bizony semmire sem jó. Elmegy a róka is. Ő meg egy görbe ággal kerül elő, annak se venni
hasznát. A farkas került sorra. Ő meg irgalmatlan hosszú fával tér meg, azt se híjják semminek.
— Eredj medve te is!
A medve egy vastag rönköt hoz, de azon még az ágak is rajta vannak. Hát bizony abból sem lesz szánrúd.
— Már látom, hogy magamnak kell kézbe vennem a dolgot. — zsörtölődik a vénasszony.
— Ti addig ügyeljetek a lóra!
Míg a vénasszony szánrúdnak valót keres a nyíresben, a róka, a farkas meg a medve felfalják a lovat. Csak a bőre marad meg a boldogtalannak. A lóbőrt ágakkal kifeszítik és felállítják. Ők maguk meg kereket oldanak.
Visszajön a vénasszony, kicseréli a törött szán rudat. Jó kedve is támad, hogy megszabadult az utasaitól. Megcsapja a lóbőrt az ostorral, s az lám, azon nyomban összerogy. A vénasszony sírva fakad és így óbégat:
— Oda a jó bocskorom, egyetlen egy vagyonom.

(Forrás: A kék rénszarvas, Fordította: Fabricius Ferenc, Móra, 1977)

Hogy tetszett a történet? Ha tetszett, add vagy meséld tovább!